Íme 175 000 lejátszás, amiért nem kaptam pénzt

2020. március 28. 20:24 - Termosz

Avagy gyorstalpaló a zenei streaming szolgáltatások útvesztőihez

Sziasztok! Ez a bejegyzés arról szól, hogy miként tudnak a zenészek bevételhez jutni a zenei streaming szolgáltatásokon keresztül, és miként segíthettek ti is a zenész ismerőseiteknek, a kedvenc együtteseiteknek, előadóitoknak manapság. Mindannyiunknak lehetősége van arra, hogy ingyen támogassuk azokat az embereket, akik számunkra kedves zenéket csinálnak. Ez a cikk tehát elsősorban a zenei streamingből szerezhető bevételekről szól, és hogy mit jelent ez a zenész oldaláról. És nemcsak a kijárási korlátozás idejére szóló tippeket sorolok fel – utána is alkalmazzátok bátran a cikk javaslatait!

zenei_streaming.jpg

Szóval hogyan segítsek a bajba jutott zenészeken, vagy azon, aki épp nem jutott bajba, de szeretem, amit csinál?

A legkézenfekvőbb válasz egyszerű: hallgasd a zenéjét! Neked semmibe sem kerül, és ő mégis bevételhez jut.

De hogyan?

Íme egy kis gyorstalpaló a zenei platformokhoz. Rengeteg zenei streaming szolgáltatás létezik ma már, például a Spotify, az Apple Music, a Tidal, a Deezer stb. Az itt szereplő számok után mind bevétel keletkezik, amiket a zeneszerzők 2–3 hónapos átfutási idővel megkaphatnak. Ezekre a platformokra a zenészek úgy tudják feltölteni a szerzeményeiket, ha szereznek maguknak egy disztribútort. A zenész így közvetlenül a disztribútorhoz tölti fel a számot, ami aztán továbbküldi a számokat a kiválasztott szolgáltatóknak. A szolgáltatók pedig a havi hallgatási adatok alapján, 2–3 hónap átfutási idővel megküldik a bevételi adatokat, elküldik a pénzt a disztribútornak, és a zenész így összesítve veheti fel a pénzt mindenhonnan a disztribútoron keresztül.

És te ezért mit fizettél ki? Ha van Spotify-előfizetésed, akkor az előfizetés díját, ha ingyenes fiókot használsz, akkor pedig semmit. És képzeld, még a TikTokos zenehasználat után is jár bevétel!

Zenész vagy, és még nincsenek fenn a számaid a streamingben?

Töltsd fel még ma! Irgum-burgum! Ezen nincs mit halogatni. Itt egy tuti link a Distrokidhez, amin 7%-kal olcsóbban tudsz regisztrálni.

Mitől függ az, hogy mennyi bevételhez jut a zeneszerző?

Sok mindentől: például attól, hogy milyen szolgáltatóról van szó, milyen országból hallgatták meg a zenét, milyen előfizetéssel rendelkezik a felhasználó, vagy hogy mennyien hallgattak az adott időszakban zenét. Például egy Pandora-lejátszásért mondjuk 0,016137021349 $-t kaptam múltkor. Ez átszámolva kb. 5 Ft. Más szolgáltatások viszont máshogy fizetnek. Januárban 6000 Soundcloud-lejátszás után pl. 1 dollárt kaptam, valamikor augusztusban ugyanennyi Apple Musicos lejátszásért 13 dollárt. Ez több, mint tízszeres különbség. Szóval nagyon ingadozó, hogy hol mennyit lehet keresni. De egy a lényeg: sok kicsi sokra megy, és minél többször hallgatják a dalokat, annál több pénzt jut a zenésznek. 

Így tehát ha van zenész ismerősötök, és fenn van ezeken a helyeken a zenéje, ha néha meghallgatjátok, egész biztos segítetek neki!

Én a YouTube-on szoktam zenét hallgatni. Ott mi van a színfalak mögött?

Magyarországon szerintem a legnépszerűbb hely, ahol az emberek zenét hallgatnak, a Youtube. Zenészi szempontból ez nem igazán a legjobb, hiszen nem minden esetben kap a zenész pénzt azután, hogy itt hallgatják a zenéjét.

Itt két módszer áll rendelkezésre a bevételszerzéshez: az első a saját YouTube-csatorna monetizálása. Ez azt jelenti, hogy a zenész az általa üzemeltetett csatornán szerez bevételt a videóival. Ahhoz, hogy ez elinduljon, kell 1000 feliratkozó, és jó sok nézési óra.

Másrészt: itt van a YouTube Content ID. Ez egy olyan adatbázis, amely tartalmazza a zenéket, és a rendszer felismeri, ha egy videóban felhasználják egy zenész dalát, és átadja a bevétel egy részét a zeneszerzőnek. Ha a korábban említett disztribútor foglalkozik a YouTube Content ID-val, akkor a zenész könnyen hozzájuthat ezekhez a bevételekhez, ha valaki más feltölti a dalát a YouTube-ra, vagy a vlogjában felhasználja háttérzenének például.

 

repost_youtube.png

Ő már gazdag lesz. Avagy így jelenik meg a YouTube-on, egy videó leírásának alján, amikor a videóban szereplő zenét felismerte a Youtube Content ID, és eljuttatja a jogos tulajdonosának a lét. A szerencsés illető pedig 3–4 hónapra rá belép a disztribútorához, és voilá – nagyon örül majd annak a kis vagy sok pénznek!

 

A Content ID így nagy segítség a zenész szempontjából, viszont nem minden disztribútor foglalkozik ezzel, vagy van, ahol kiegészítő díjat számítanak fel érte, amit önmagában nem éri meg befizetnie a zenésznek. Személyes tapasztalatom az, hogy én nagyon sokáig nem tudtam felvenni az ezek után járó bevételt, mert a disztribútorom nem foglalkozott a Content ID-val. Lassan, két év elteltével sikerült bekerülnöm egy meghívásos alapon működő disztribútorhoz, akiknél ingyenesen van ilyen szolgáltatás. Ezt jó nehéz volt elintézni! Szóval, ha valaki beleteszi a vlogjába a zenémet, akkor azért is kaphatok pénzt.

 

repost.png

Space Bunny Girl! – Íme 175 000 lejátszás, amiért nem kaptam pénzt. Vagyis de, most már fogok kapni ezentúl, de csak a Claim Date oszlopban szereplő dátumtól.

Vajon mennyi pénzt kereshettem volna korábban? Azt már soha nem fogjuk megtudni.

 

Jó, és ezen kívül mit tehetek még ingyenesen?

Szóval alapesetben ott egy szám, amit vagy megtalálnak a hallgatók, vagy nem. A legtöbb esetben nem. Lehet, hogy az lenne az év legnagyobb slágere, és árván porosodik a Spotify virtuális polcain. Mert attól, hogy ott elérhető egy dal, még egyáltalán nem garantált, hogy bárki meg is találja a platformon.

Mentsd el a lejátszási listáidba, nyomj rá a szívecskére, ha van, reposztold, oszd meg újra, kommentelj. Azért, mert ha nagy az aktivitás a daloknál, akkor előre sorolja a rendszer az algoritmusban, és nagyobb eséllyel kerül be más, automatikusan létrehozott, algoritmikus listákba, ami által új hallgatókhoz juthat el a zenész.

 soundcloud_algorythms.png

Ezek az emberek tuti a rendszeren keresztül találtak meg. Ezek a lejátszások a SoundCloud algoritmikus playlistjeiből származnak. De ez csak azért van, mert előtte sok ember szívecskézte a számomat, meg kommentelt, úgy, mint ahogy az előző bekezdésben leírtam.

 

Másrészt: szerintem tudatosítsuk magunkban, hogy a zenei tartalom elég máshogy viselkedik az interneten, mint a szöveges vagy a képes.

Volt korábban blogom is, most zenélek, és szerintem a zenére egyszerűen sokkal-sokkal kevésbé figyelnek az emberek, mint amikor blogot írtam. Én szeretném, ha ezt tudatosítanánk magunkban. Bár van a zenéhez köthető blogom is (ez), de ez eléggé másodlagos most az életemben, mert nem hoz olyan eredményt a szöveges tartalomgyártás a zenei projektemben. A régi blogomra írt cikkeket sokkal hamarabb megosztották és lájkolták emberek, mint bármelyik zenét. Még akkor is, ha alapvetően tetszik nekik.

Arra jutottam, egész egyszerűen más a tartalom természete. Nem lehet összehasonlítani egy cikkel. Egy cikket azért osztasz meg, mert informatív, hasznos, esetleg vicces, elgondolkodtató. A zenéről viszont nem beszélgetsz úgy, hogy:

„Ja igen, tegnap olvastam abban a cikkben, hogy VI IV I V akkordsort használtak a legújabb XY számban, és milyen jó is volt az a konvolúciós reverb és az az enyhe szaturáció a vocal chopon, de lehetett volna jobb, ha nem reese basst használnak, és a buildupban már megint betettek egy snare rollt, amitől már kivagyok, mert mindenki ugyanazt használja...” (Szóval egy átlag hallgató nem feltétlenül így beszél a zenéről.)

A zenét sokszor passzívan fogyasztják az emberek a lejátszási listákon keresztül. De nem mindenki olyan szerencsés, hogy a Spotify főoldalára kerüljön valamilyen menő helyre, és rengetegen hallgassák ott a dalát. Mint ahogy fenn is említettem, sok a Spotify virtuális polcain porosodó, de jó dal. Csak senki nem találja meg. És lehet, hogy te hallottad, és nagyon megérintett, de nem szívecskézted, nem osztottad meg, nem beszéltél róla, ezért nem figyelt fel rá senki. Így a kis, független előadók, és minden profi számára is szerintem nagyon sokat jelenthet az, ha megosztjátok a dalait, hallgatjátok, szívecskézitek a Spotify-on, elmentitek valamilyen személyes playlistbe – ha csak ideiglenesen is. Én is pl. retweetelem mások új zenéit, amikor látom, és tetszik, és 1–2 nap múlva leszedem, mert már úgyis mindenki látta, aki akarta.

Ha tetszett a cikk, nagyon örülnék, ha követnél ezeken a helyeken: a SoundCloud-on, a Spotify-on, az Apple Musicon, a YouTube-on, a Twitteren, a Facebookon és az Instagramon. Szóval kövessetek mindenhol, amit használtok!

Szóval a fentieket elolvasva úgy tűnhet, a zenész itt már mindenért pénzt kap. Való igaz, de a lényeg, hogy ezek nagyon-nagyon kis összegek. Akár 1 Ft alatt is lehet egy lejátszás díja, de sok kicsi sokra megy! Ezért nekünk nagyon sokat számít a több ezres vagy tízezres hallgatóság. És mindenféle figyelem nagyon sokat segít egy zenésznek. Így köszönöm azoknak, akik velem tartanak továbbra is!

Üdv:

Egy zenész, aki próbálja megérteni, miért ér el néha egy-egy száma 175 000 lejátszást, néha meg 150-et.

 

Iratkozz fel a hírlevélre

* kötelező
E-mail-formátum

Válaszd ki, milyen módon szeretnél hallani ALISA-ról:

Az e-mailek láblécében található linkre kattintva bármikor leiratkozhatsz. Az adatvédelmi gyakorlatokkal kapcsolatos információkért kérjük, keresd fel a webhelyünket.

A Mailchimpet használom marketingplatformként. A lenti Feliratkozás gombra kattintva beleegyezel abba, hogy az adataidat átviszi a rendszer a Mailchimphez feldolgozásra. Itt olvashatsz bővebben a Mailchimp adatvédelmi gyakorlatairól.

Ha magyar vagyok, az kizárja, hogy jót csináljak?

2019. november 12. 19:10 - Termosz

Amikor a zenészről itthon azt sem tudják, hogy létezik, miközben a vietnami Ho Si Minh-városban meg repeatre teszik.

Függ-e a zene minősége a származástól? Hogy lehet itthon független zenészként érvényesülni? Egyáltalán kell-e a magyar piaccal foglalkozni? Ha magyar vagyok, az kizárja, hogy jót csináljak? Ezeket a kérdéseket feszegettük Élménygyűjtögető legújabb podcast-epizódjában, amelynek az átiratát ebben a bejegyzésben olvashatjátok.

 

Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot a hallgatóknak, ha azt mondom, hogy nem az ALISA az anyakönyvezett neved. Mesélj nekünk kicsit magadról. Honnan jött például ez a név?

Az anyakönyvezett nevem Eszter. Az Alisa a művésznevem, amit az interneten használok a zenék megosztásához. Ezt a nevet 2018 májusában kezdtem el használni, akkor töltöttem fel az első számomat a SoundCloudra. Akkor, amikor nevet kerestem magamnak, már nagyjából tudtam, hogy milyen számokat fogok közzétenni az interneten, milyen stílust, hangzásvilágot használok a zenéimben. Általában ázsiai elemeket használok, ezért úgy éreztem, nem érdemes magyar nevet választanom magamnak, mivel a hallgatók valószínűleg nem magyarok, hanem ázsiaiak vagy külföldiek lesznek. Ugye ez az Alisa név angol nyelvterületen elég gyakori.

Igen, a keleti területeken pedig az Arisa vagy risa ugye, mert számukra az l betű problémát jelent. Mióta foglalkozol zenével? Milyen stílust képviselsz?

Nagyon régóta zenélek. Hatéves koromban beírattak a zeneiskolába zongorázni, aztán jött a többi, elkezdtem mindenféle hangszeren játszani: gitározom, fuvolázom, ukulelézek. Zenét írni talán 14 éves korom körül kezdtem. Jártam zeneszerzés órára a nagykanizsai zeneiskolában. Ott sok mindent megtanultam. Aztán egy időre háttérbe került a zenélés. Körülbelül 2–3 éve jött vissza. Elgondolkodtam, hogy miért nem csinálok zenéket? Aztán úgy döntöttem, akkor csinálok. Nem tudom, miért hagytam abba 18 éves korom körül. Jött az egyetem, a sok újdonság. Nem lehetett a hangszereket elvinni az albérletbe. Szóval 2–3 éve kezdtem újra zenét írni, és ezúttal elektronikus zenét kezdtem csinálni. Azután, hogy az alapokat megtanultam a programban (ezek a zenék egy számítógépes programban készülnek), valahogy a japán és az ázsiai hangulatvilág kezdett megfogni, és a kawaii future bass nevű műfajban kezdtem tevékenykedni. Ezenkívül vannak más stílusú zenéim is, nyugodtabb, popos-chilles számok.

 

Igen, a te stílusod elég vegyes, mert vannak ezek a nagyon chill, nagyon cuki számok, ugyanakkor vannak a darkosabbak is. Ez így elég érdekesre sikeredett. Mikor milyen lábbal kelsz fel?

Nagyon sok minden érdekel. Nem tudok egy műfajhoz ragaszkodni. Ha egy műfajt kellene csinálnom egész életemben, akkor szerintem megunnám fél év után. Így, hogy mindenből van egy kicsi, jó. Mindig izgalmas.

Mondtad, hogy Nagykanizsáról származol, és hogy beírattak zeneiskolába. Ha jól tudom, de javíts ki, ha tévedek: neked a családodban is vannak zenészek.

Igen, anyukám zenetanár, illetve nagypapám is zenetanár volt, de már nem tanít, nyugdíjba ment. Jó sok hangszer van itthon.

Akkor már megvan, honnan jön a zeneszerető éned. Mi volt a célod, amikor elkezdtél zenélni? Saját szórakoztatásodra, vagy pedig konkrétan már az elején is a közönségnek csináltad, hogy közzétedd?

Azért minden zenészben ott van az, hogy meg akarja mutatni embereknek, amit csinál. Szerintem minden alkotóban ott van az, hogy na, majd, ha kiadják a könyvem, ha kiállítják a festményeimet… Az elején van egy tanulási fázis, ami nekem ugye több mint 10 évig eltartott. 6 éves koromban kezdtem hangszeren tanulni, és 24 éves koromban kezdtem el közzétenni zenéket. Tehát ez egy nagyon hosszú folyamat volt. Akkor, amikor elkezdek egy zenét, mindig az van bennem, hogy nekem ez tetszik, én ezt azért csinálom, mert szeretem. És utána nézem meg, hogy ez publikációra érdemes szám-e, vagy sem.

 

És vannak olyan zenéid, amik végül nem kerültek publikációra valamilyen oknál fogva?

Persze, hogy vannak. Félig elkezdett zenék, amikről úgy éreztem, hogy annyira nem erős benne a zenei ötlet. Illetve sok olyan van, ami még publikációra vár. Még nem jött el a megfelelő pillanat.

Na, majd eljön! Mindenesetre lehet, hogy kellene csinálni egy válogatást azokból a zenékből is, amik végül nem kerültek ki. Honnan hallgatnak a legtöbben? Földrajzilag értem. Mert szerintem Magyarországon ez a stílus annyira nem futott még be.

Ebben igazad van, nem Magyarország az első a statisztikáimban. Országként az Egyesült Államok, városként pedig egy vietnami város, Ho Si Minh-város. Ideiglenesen más városok veszik át a vezetést. Sok ázsiai országot látok. Thaiföldet, Vietnamot és Japánt is szoktam látni, de például Kínában nem minden elérhető, ott másfajta streaming szolgáltatások vannak. Oda be kéne kerülni, ott még nem vagyok fenn.

Igen, ott eléggé korlátozottak a dolgok. Pedig szerintem nagy piac lenne neked. Szerintem nagyon szeretnék a zenédet.

Igen, jó lenne. Csak ugye a terjesztés is bonyolultabb. Vannak olyan emberek, akik elvégzik a terjesztést a kínai piacon, és ez drágább, mint a Spotify-on terjeszteni például. Igazából most az a bajom, hogy nem tudom, hogyan kommunikáljak ezekkel az emberekkel. Az angol ott van nekem, és azokkal, akik beszélnek angolul, fel tudom venni a kapcsolatot. Ha Twitteren elkezdenek követni, akkor örülök. De sokszor jelentenek akadályt a nyelvi korlátok.

 

Igen, ez elég nagy probléma. Ráadásul az ázsiai országokban nem is mindig beszélik olyan jól az angolt. Tehát még ez is akadály, hogy az angol sem biztos a kommunikációban.

Szóval Magyarországon nem vagy túl felkapott.

Egyelőre még nem, de szeretném majd, ha felkapott lennék itthon! Jó lenne felvenni a kapcsolatot a saját kultúrámmal. Ez most érdekesen hangzik, de magyar vagyok, és egyelőre nehezen tudom a saját kultúrámat megszólítani.

Ahogy észrevettem, a zene területén valahogy mi is mindig a külföldi zene felé nyitunk. Nagyon kevesen vannak, akik a magyar előadókat részesítik előnyben, úgy, ahogy a magyar szerzőket is sokan ignorálják az irodalom terén.

Van ebben valami. Meg például, múltkor volt egy buli, és lejátszottam pár számomat. Nem én voltam a DJ, csak úgy odakéretőztem, hogy egy pár számot hadd mutassak be. És akkor odajött a hangtechnikus, és azt mondta: „Ez már eléggé nemzetközi szint. Ha lenne koncerted, akkor eljönnék.” És én ezen gondolkodtam, hogy az, ha magyar vagyok, kizárja, hogy jót csináljak? Vagy ha valaki amerikai, az egyből azt jelenti, hogy ő jót csinál? Nagyon sok tehetséges amerikai zenész van, de ez a felfogás olyan érdekes.

Igen, ez elég érdekes Magyarországon. Ez nemcsak a zene területén, hanem minden területen ott van. Ha valami kiemelkedőt csinálunk, akkor mindenki tátott szájjal néz. Pedig vannak nagyon sikeres és tehetséges emberek Magyarországon. Akár zenészekről van szó, akár filmről. Azért nem vagyunk mi olyan rosszak.

 

Forgattál egy videóklipet. Ha jól tudom, ez az első kliped. Mesélj róla, milyen élmény volt?

Hú, nagyon jó! Ebben a számban énekelek és gitározok is. Nem csak elektronikus elemekből áll. Úgy voltam vele, hogy ha már ennyit éneklek benne, akkor már készülhetne egy videóklip is hozzá. Ismertem Karvaly Bencét, aki készít klipeket zenészeknek, és őt kerestem fel, hogy akkor csináljunk valamit. Kobl Adriennel együtt készítettek nekem egy videóklipet. Kimentünk a Margitszigetre, és ott több helyszínen is forgattunk. Érdekes viszontlátni magam videón. Nem volt túl sok ilyen élményem korábban. Én nagyon elégedett vagyok azzal a videóval, ami készült, nagyon tetszik, és szerintem ez Magyarországon be fog jönni az embereknek. Nem tudom, hogy Amerikában megnézik-e, vagy furcsa lesz-e számukra ez a stílus. Van a Margitszigeten egy nagyon érdekes fa, az az egyik helyszín, majd látni fogjátok a klipben, ha megnézitek. Az az egyik helyszín. Annyira régi az a fa, göcsörtös, összevissza nőnek az ágai. És amikor mutattam az amerikai páromnak, akkor nagyon meglepődött rajta, mert ott nincsenek ilyen fák. A Margitsziget külföldi szempontból nézve kuriózum. Érdekes lesz.

Nekem volt szerencsém látni a premier előtt a klipet. Szerintem ez egy jól sikerült klip lett. Igen, a Margitsziget pont az a helyszín, amit az ide látogató turisták is imádnak. Budapest és Margitsziget.

Miről szól ez a szám, amihez a klip készült? Mesélj róla egy kicsit.

Ez egy megzenésített vers. William Blake egyik versét zenésítettem meg, aminek az a címe, hogy The Angel. Nekem ez a vers nagyon tetszett, amikor először olvastam, talán 16 vagy 17 éves koromban. Ez egy nagyon régi számom. Akkoriban foglalkoztam versek megzenésítésével. Mivel ez a vers nagyon tetszett, ezért megzenésítettem. És aztán elfelejtettem. Nemrég, pár hónapja nézegettem a nagyon régi számaimat, és megtaláltam ezt. Elég jónak tűnt. Megmutattam valakinek, aki azt mondta, hogy figyelj, te, ez jó. Vedd fel, csináld meg rendesen, és tedd fel az internetre. Ez a története.

Milyen jó, hogy megszületett! Azt hiszem, ezek után utána fogok nézni az eredeti versnek, mert tetszett.

Tervezel még videóklipet csinálni más számokhoz is a jövőben?

Jó lenne. Úgy gondolom, először megnézem, hogyan jön be a klip a közönségnek. Ha tetszik az embereknek, akkor mindenképpen szeretnék még. Jó élmény volt a forgatás is. Meg jó, hogy van videós tartalom a saját Youtube-csatornámon. Vannak még énekes számaim, amikhez lehetne csinálni. Úgyhogy igen, én szeretnék.

Hajrá, én várni fogom őket. Általánosságban mik a visszajelzések a rajongóidtól, a hallgatóidtól?

Szeretik. Ők a rajongóim.

Valamikor megpróbálnak ellátni tanácsokkal? Megfogadod őket, vagy abszolút a magad feje után mész?

Abszolút a saját fejem után megyek. Ez a közönség szerintem más. Nem úgy érdemes elképzelni, mint egy magyar közösséget, hogy ott mindenki mindenkinek tanácsot ad, és megmondja, mi a tuti. Ha tetszik nekik, akkor elmondják, ha nem, akkor nem hallgatják.

Akkor ez egy ilyen tetszik-nem tetszik kapcsolat. És mik a terveid a jövőre nézve?

Szeretnék egy albumot csinálni. Ezt még nem mondtam senkinek.

Exkluzív tartalom!

Illetve készítettünk a barátommal is közösen egy kislemezt. Minden számot közösen csináltunk, plusz vannak felkért énekesek a számokon. Ennek a címe Backpack lesz. És szeretnék egy albumbemutatót tartani itt Budapesten. Úgyhogy szeretettel várlak! Még szervezés alatt áll. A helyszín valószínűleg megvan, még a műsort szervezzük, hogy pontosan ki fog fellépni. Az a terv, hogy mivel ezek elektronikus zenék, amiket készítettem, illetve amik a közös kislemezen vannak, ezért csinálunk egy egyszeri és megismételhetetlen akusztikus koncertet. Teljesen más feldolgozásokat készítünk a számokból, és ezeket élőben előadjuk. Egyelőre ennyi, ami publikus információ. Szóval kövessetek, és értesülhettek a további fejleményekről!

 

Na, ez érdekesen hangzik, erről még én sem tudtam!

Ez annyira új.

Mondtad, hogy a barátoddal készítitek. Ha jól tudom, ő amerikai, és ő is a zenében van jelen.

Igen, amerikai, és ő is producerként tevékenykedik. Hip-hop zenét csinál. Fura hip-hop, vidám.

Vidám hip-hop? Wow.

Én még nem hallottam más embert, aki ilyen hip-hopot csinál.

Őszinte leszek, nekem is ő az első, akitől ilyen zenét hallottam. És egyébként nagyon tetszik. Abszolút hiánypótló.

 

Ezek után már csak arra lennék kíváncsi, hogy a hallgatók hol találhatnak meg az interneten? Milyen felületeken lehet téged követni?

Nagyjából mindenhol. SoundCloud-on, Spotify-on, Apple Musicon, olyan streaming szolgáltatásokban, ahova én sem léptem be még egyszer sem. Fenn vagyok a YouTube-on, a Twitteren, a Facebookon és az Instagramon. Szóval kövessetek mindenhol, amit használtok!

Alisa elérhetőségeit természetesen leteszem az infoboxba, szóval meg tudjátok nézni a linkjeit. És kövessétek is, mert nagyon tehetséges a csaj, és megérdemli, hogy Magyarországon is végre felismerjék a tehetségét, és megismerjék a nevét. Azt a lemezbemutatót pedig szeretettel várom! Köszönöm szépen ezt a beszélgetést, nagyon jól éreztem magam. Remélem, csinálunk még ilyeneket a későbbiekben is.

Persze! Köszönöm szépen, én is jól éreztem magam.

Rendeld elő az új számomat itt!

Nagyon köszönöm Élménygyűjtögetőnek, hogy részt vehettem a podcastben!

Kövessétek őt mindenféle felületen:

YouTube: https://www.youtube.com/channel/UC88OJ4QyQhZrfeI4UsFSbBQ

Spotify: https://open.spotify.com/show/7zgQaZTkho3TCD7avJZwds?si=dCVK8zI_T8i__jsZQ6uTBg

Facebook: https://www.facebook.com/elmenygyujtogeto/

Instagram: https://www.instagram.com/elmenygyujto/

Digitális nomádok + munka a tengerpartról = szabadság?

2019. szeptember 26. 04:38 - Termosz

Őszintén az online munkáról

2.png

Sziasztok, Eszter vagyok.

Az én történetem az, hogy semmilyen közösségbe nem tudtam beilleszkedni. Sem az iskolában, sem a munkahelyeken. Egyszer régen még hittem abban, hogy rendes állásom lesz álmaim munkahelyén. Szövegekkel akartam dolgozni, regényeket fordítani vagy szerkeszteni, és ebből megélhetést kovácsolni magamnak. Elárulom, a történet vége ugyanaz: szövegekkel foglalkozom, ám kissé máshogy, mint ahogy elképzeltem. Igazából elég hamar feladtam, hogy rendes állásom legyen, megpróbáljak belesimulni bármilyen céges kultúrába, és 5000 Ft-os fizetésemelésért küzdjek olyan vállalatoknál, ahol minimálbérért dolgozom. Vagy alatta. Vagy ahol minimálbérre bejelentenek, és a többit „zsebbe adják”, vagy ahol be sem jelentenek. Szóval elegem lett, és úgy döntöttem, máshogy fogom csinálni.

Most 27 vagyok, helyfüggetlenül dolgozom, egyéni vállalkozó vagyok. Szenvedélyem a zene és az utazás. Hívhatnám magam szabadúszónak vagy digitális nomádnak. Elmehetnék coworking irodába, foglalkozhatnék többet a self-brandinggel, posztolhatnék trendi képeket az életemről, ha jó kamerám lenne, de soha nem érdekelt annyira a fotózás, hogy vegyek egyet. Csak egy régi iPhone 5S-em van.

Azt mondják rólam, hogy céltudatos és kreatív vagyok. Való igaz, szeretek tervezni, folyton valami új dolog jár a fejemben. Most például a forex, és az, hogy hogyan tudok megvalósítani egy vállalkozásötletet. Szerintem csak akkor vagyok kreatív, amikor inspiráló emberekkel beszélgetek. Ha egyedül vagyok, csak keringenek a gondolatok a fejemben, és sokszor jutok valamire, sokszor nem. Aztán iszom egy kávét, mert lehet, hogy kevés volt a napi koffeinadag.

*

Nemrég egy ismerősöm, akivel már régóta nem beszéltem, feltette nekem a kérdést, hogy milyen céljaim vannak a jövőt illetően, vagy már most álmaim életét élem-e?

Szerintem én egy fenntartható életet élek.

Érdekes, hogy sokszor a social médiában azt láthatjuk, hogy az utazás + szabadúszás + coworking + tengerpartról dolgozás képlettel megvalósíthatók az emberek álmai. Mostanában minden Instagramon látott hirdetésem arról szól, hogy sunshine, beach, laptopról dolgozás, szabadulj meg te is a 9-től 5-ig tartó robotolástól, oszd be te az idődet stb. Azért látom őket, mert nemrég segítettem a barátomnak olyan weboldalakat keresni, amelyeken szabadúszó munkákat hirdetnek, mivel érdeklődni kezdett aziránt, hogy megbízásokat vállaljon a főállása mellett. Már unom ezeket a hirdetéseket.

Az, hogy én most egyéni vállalkozó vagyok, azért történt, mert képtelen vagyok alkalmazkodni bármilyen céges kultúrába, nem szeretem az értelmetlen munkavégzést, nem szeretek nem inspiráló emberek körül lenni. Nyilván akkor már jobb egyedül. Amolyan menekülési útvonal egy fenntartható életvitel felé, amelyet azok a budapesti cégek, amelyek alkalmaztak, nem tudtak biztosítani számomra. Ha jól emlékszem, körülbelül olyan 7 munkahelyem lehetett, mire eljutottam addig, hogy ne akarjak több munkahelyet, azóta csak projektalapon dolgozom ide-oda.

Fontos, hogy az embernek legyenek céljai, álmai, hiszen ezek segítenek abban, hogy jobban megismerjük önmagunkat. Nagyon sokat szoktam azon gondolkodni, hogy egy adott időszakban, hónapban, évben milyen célokat szeretnék elérni. Mindig másvalamit, bár ebben az évben az egyetem befejezése elég sok energiámat felemésztette, és az azt követő néhány hónapban szinte mintha nem lett volna bennem felesleges energia.

Elfogyott.

*

oszinten_az_online_munkarol_1.png

Az, hogy otthonról dolgozom, és szakfordítói megbízásokat vállalok, egész jó munka. Jó dolgom van. Nem kell naponta 2 órát utaznom semmilyen munkahelyre, szóval összességében több időm van. Nincs olyan, hogy addig kell dolgoznom, amíg le nem jár a munkaidőm, nem kell ott szenvedni a számítógép előtt, ha éppen valami bajom van, vagy rosszul aludtam. Napközben el tudok menni ebédet venni, kimosom a ruhákat, sétálok egyet. Ha szeretnék, elmehetek külföldre, és dolgozhatok onnan. Lehetek digitális nomád, aki folyton utazik. Nem utolsó sorban, pénzügyileg is sokkal jobb összehasonlítva azokkal a helyekkel, ahol korábban dolgoztam.

Néhány évvel ezelőtt, amikor minden reggel kínszenvedés volt felkelni és bevánszorogni a munkahelyre, ahol aztán 8-9-10 órát dolgozhattam, stresszelhettem, nézhettem a szomorú, gondterhelt arcokat a hármas metrón, akik munkából hazafelé tartanak (egész Budapestnek elkéne az a mosolyrecept), majd hulla fáradtan hazaértem és beestem az ágyba, valódi álomnak tűnt az, hogy egyszer majd ne kelljen bejárni sehova, otthonról dolgozhassak, több pénzt kereshessek. Mivel rövid idő alatt rendkívül elegem lett a rendszerből, ezért elhatároztam, hogy belevágok, és soha többé nem megyek vissza céghez alkalmazottként dolgozni. Sikerült is, kétszer-háromszor annyit keresek, mint amennyit alkalmazottként megkaptam, vagy megkaphatnék, és ami a legfontosabb, nincs állandó gyomorgörcsöm azóta az emberektől.

Akkor most az álmaim életét élem? Egyrészt igen, mert az volt az álmom, hogy ne kelljen cégnél dolgozni, nem vagyok hajlandó részt venni ebben a rendszerben, hiszen ez élhetetlen számomra. Nem gondoltam az egészre úgy, mintha álmokat valósítanék meg, inkább egy fenntartható életmódot szerettem volna magamnak egy kicsit máshogy megvalósítani. Ez sikerült.

Mi az, ami ebből az egészből hiányzik?

Ahogy egy barátnőm megfogalmazta: a mi munkavégzésünk „dara, dara, dara”. Tömérdek anyagot nyomunk le nagyon rövid határidőkkel, és ez egyrészről jó, mert sok pénz is jön utána, másrészt viszont meg kellett tanulni elengedni a tökéletességre való vágyat; nem lehet mindent 100%-osan teljesíteni, és nem lehet minden hibát kijavítani. Azt kell csinálni, amit kifizetnek, hiába találunk hibákat valamilyen mások által elkészített anyagban. Rövid határidőkkel ledarálunk nagyon nagy anyagokat, mi küldjük a számlát, ők küldik a pénzt.

*

oszinten_az_online_munkarol.png

Nemrég úgy alakult, hogy eljöttem egy hathetes szabadságra, amit az Egyesült Államokban töltök. Sok időm van gondolkodni. Az például nagyon jó, hogy el tudok jönni nyaralni akkor, amikor szeretnék. Azt akartam, hogy működjön egy ilyen rendszer. Most látom, hogy működik és fenntartható. Csak egy kérdést nem tettem fel. Mi a célom vele? Mert valamiért most azt érzem, hogy nincs kedvem visszatérni a „darálásba”. Pedig szerettem dolgozni. És továbbra is ott van bennem a késztetés arra, hogy csináljak valamit. Szóval igen, van időm foglalkozni a saját projektjeimmel.

Nekem most az az álmom, hogy ebből a „dara, dara, dara” helyzetből megtaláljam, hogyan tudok értéket teremteni mások számára. Ez a helyzet elfogadható eredményeket nyújt. Szeretném megtalálni azokat a projekteket, amelyek adnak valamit bizonyos embereknek. A zenét a művészet kedvéért csinálom. Mit adok vele az embereknek? Milyen hatást hoz létre a zeném, amely arra sarkall, hogy még többet alkossak? A zenéimmel szeretném felvidítani az embereket, szeretném, hogy megnyugodjanak, szeretnék adni nekik egy szekrényajtó mögötti fantáziavilágot, amelybe a nehéz napokon elmenekülhetnek. Azt hiszem, nem minden a szabadság, a tengerparton laptopról dolgozás, Bali, mint ahogy az Instagramon ezt hirdetik. Én is szerettem volna sokat utazni, rendszeresen megyek külföldre ide-oda, és úgy néz ki, hogy ez a következő időszakban továbbra is így marad, mivel a barátom amerikai. Nem tudom megmondani, hogy most külön élünk-e vagy együtt. Mondhatom azt, hogy egy időre hozzáköltöztem, de egy pár hónapra hazaköltözöm, hogy ne kelljen leírni, hogy ez egy távkapcsolat. Most nem érződik annak. Ki tudja, meddig kell a távkapcsolat címkét használni. Végül is nagyszerű, hogy nem köt egy adott helyhez egy munkáltató, ez rendkívül előnyös helyzet. Fenntartható vele ez a sok modern dolog, mint az utazgatás ide-oda, a Kotori-öbölre néző apartman erkélyéről történő munka, a távkapcsolatok, meg hasonlók.

Mindenesetre szeretnék adni valakinek valamit a munkámmal.

Ha érdekesnek tartottad a gondolataimat, kérlek, kövess az ilyen-olyan közösségimédia-felületeken:

Facebook, Instagram, Twitter

Pálmafák nőttek a sírok mellett

2017. október 28. 12:53 - Termosz

Montenegrónak van nagyon szép része.

Nem voltak emberek, közben olyan jól sütött a nap, és fújt a tenger felől a szél. Október közepén már nem lehet úszni, túl hideg hozzá a víz, de egy-két turista ugyanúgy szerencsét próbált a hidegben. Persze még sokan napoztak a parton. Senki nem figyelt fel rám amiatt, hogy egyedül utaztam. Október az egyedül utazók időszakának bizonyult: a japán utcazenész egy sziklán ült a parton az árnyékban, angol nő romantikus irodalmat fogyasztott egy kőpadon a part mellett, idős nénik túrabottal másztak fel a kotori erődbe. Családosok már nem voltak, gyerekek sem, csak néhány kínai turistacsoport vándorolt csordában az idegenvezető után, és hallgatta a történelemmel kapcsolatos betanult darát.

A szállás csendes, emeletes vendégház volt Muóban. A lakrészem erkélyéről az öbölre és a hegyekre nyílt a kilátás. Imádtam azokat a hegyeket. Szürke köves, fákkal ritkásan borított hegyek, hegyes csúcsokkal. A naplemente eljövetelével először a muói oldal borul árnyékba, azután a dobrotai. Éjszaka a másik part fényeit és a tükörképüket lehetett látni az ablakból.

Kirándultam Budvába. Séta közben kerékpárt toló öreg horgász jött velem szembe, és rám vigyorgott a hiányos fogsorával. A strandon a sziklafal előtt helyi öregurak horgásztak. Volt ott egy ősrégi, műanyag borítású fotel. Külföldi nő napozott benne bőrkabátban. Gondolom, kényelmes volt, mivel nem kellett kifeküdnie az apró kavicsokra, amik nyomták volna a hátát. A kőfalak vékony rétegekből álltak össze, nagyon különös mintázatot alkottak. Ormótlan fekete villanyvezetéket feszítettek ki eléjük, ami elcsúfította a harmóniát, de ettől volt mindennapi. Néhányan úsztak, mások kabátban üldögéltek, még az öltözködés is szedett-vedett volt.

Budva egyszerűen üresen állt. Üresek voltak a szűk utcák, az éttermek, a szuvenírüzletekben minden akciós volt. Senki nem vett semmit. Az egyébként 400 euróba fájó héber, kézzel varrt divatruha, amit Swarowsky-kristályok díszítettek, most csak 200-ba került. A boltos hölgy rendületlenül ajánlotta a betévedő embereknek a ruhakölteményeket, más üzletben viszont már alább hagyott a lelkesedés, és csak egyetlen unott köszönésre futotta. Nem vettem semmit, és Kotorban is csak a macskamúzeumot látogattam meg, mert annyira nevetséges volt az ötlet, és ott vásároltam két hűtőmágnest. Érdekes, hogy a macskamúzeum „Múzeum macskák” néven szerepelt magyarul a bejáratnál.

Ami a macskákat illeti, mindenhol ott voltak. Az éttermekben, az asztalok alatt a vendégek lábához dörgölőztek, a padokon napoztak, a fáról lestek, vagy egy kőlépcsőn elnyúlva várakoztak arra, hogy egy-egy falat nekik is jusson. Jó kövérek voltak, egyáltalán nem hasonlítottak az itthoni kóbor macskákra. Úgy sejtem, a legtöbbnek volt gazdája, csak kiszöktek az udvarra és potyáztak. A turisták szerették őket. Macskaeledelt is lehetett kapni néhány helyen, és egyesek azzal etették őket. Megfigyeltem, hogy a kínai nénik nem ciccegnek, hanem miáúznak, és nagyon szeretnek a macskákkal fotózkodni. Volt olyan állat, amin bolhairtó nyakörv volt – később rájöttem, hogy a Cat Shopban lakik. A macskaboltokból annyit láttam, hogy macskás szuveníreket árusítanak, és utcai macskákat fogadnak be. Az egyikben én is jártam. Ennek a boltnak az ajtajában szürke macska ült, az ablakpárkányon a dobozban három kis fekete aludt, a hátsó raktárhelyiségben nagydarab macska pihent egy dobozban, a bolt közepén pedig egy fiatalabb csengős macskajátékkal játszott.

Budvában van egy betonnyúlvány a városfal mellett, ahonnan be lehet menni a tengerbe. A végén pirosra mázolt létra áll. A beton kissé kényelmetlen, ha leülsz rá, ámde kristálytiszta a víz, láttam a mohával benőtt köveket, a kis fekete halakat, sós, halszagú szél fújt, és nem érdekelt a kényelmetlenség. Szemben napernyők alatt kávézó vagy koktélozó emberek rejtőztek, de idáig már alig ért el a beszélgetésük hangja, inkább csak duruzsolásnak tűnt.  A tengerszag az egész környéket elárasztotta. Néha kicsit erősebben lehetett érezni, néha azonban elnyomták az éttermekből jövő szagok. De ahol ez a szag ott van, ott mindenki nyugodtabb volt.

Nagyon vegyes, hogy milyen nyelveket hallottam az utam során. Mindenféle szlávot, németet, angolt, oroszt, franciát, magyart és kínait. A montenegróiak nyelve érdekes, sok szó jelentését felfedeztem benne. Cirill és latin írással egyaránt szerepeltek a feliratok. A kotori kulturális központ előtt pont Spiró György nevét fedeztem fel cirill betűkkel. Prah című darabja volt műsoron öt euróért csütörtökön. Az öböl városkáiban pedig mindenhol állt egy fekete tábla. Oda ragasztották ki a halottak neveit és a lakáshirdetéseket. Ezek általában cirill betűsek voltak. Az itthoni megyei hírlapok hasonló rovatai jutottak eszembe. Azt is megfigyeltem, hogy a temetőkben pálmafák nőnek a sírok mellett.

Sok zenésszel találkoztam. Először egy montenegrói nővel elegyedtem beszédbe, aki kézzel készített népi furulyákat kínált az egyik forgalmas kanyarban. Kiderült, hogy a nagymamája magyar volt, és kiskorában ő is Magyarországon nevelkedett. Számolni és köszönni még mindig tudott magyarul, és a zeneiskolában rengeteg Bartókot játszott. Azután találkoztam egy japán gitárossal, aki, mint a gitártokba állított karton is hirdette, world tripre gyűjt, és Ghibli-animék zenéit játszotta nagyon jól. Ghibli Ojisan néhány felvételét az interneten is meg lehet hallgatni, és legközelebb Belgrádba, majd Isztambulba fog utazni. Találkoztam egy gitárossal és egy klarinétossal is, akik olasz számokat játszottak egy utcasarkon, amit sárgás-vöröses borostyán borított, de mindig akkor hagyták abba a zenét, amikor megálltam hallgatni őket. Az egyik este étteremben vacsoráztam, ott szaxofonos játszott szintén olasz számokat, miközben egyes vendégek kagylóval küzdöttek, én pedig carbonara spagettit fogyasztottam.

Az emberek nyugodt arca sem emlékeztetett arra, hogy mi mindent kell még megcsinálnom. Otthon az utcán többnyire búskomor arcokat látok. Itt teljesen más volt az emberek hangulata és életritmusa. Nem láttam gondterhelt arcokat, idegesen telefonáló embereket, a buszon nem nyomkodták a telefonjukat az emberek, voltaképp a sötétben egyetlen világító képernyőt sem láttam Budváról hazafelé. Talán itt kellemesebb a kilátás, mint a metrón a föld alatt.

Montenegrónak van nagyon szép része,

de nagyon szegény is. Átutaztam a fővároson, Podgoricán, és láttam, hogy milyen lepukkant állapotban vannak az ottani épületek. Láttam olyan női mosdót is, ahol pusztán egy lyuk volt a földön, és használt papírt szemetesbe kellett dobni. A semmi közepén betonvázak álltak, az épületcsonkokon mindenhol graffiti, az út melletti sziklákon auto šlep felirat mindenhol, hiszen ha nincs pénz reklámtáblát venni, akkor rá kell írni a sziklákra, nem? Mindenhol ugyanaz a telefonszám állt. A tenger néhol szemetet vetett a partra, cigarettacsikkeket gyömöszöltek emberek a sziklák közé. Budvában a hotelövezetben félig felépített, elhagyatott épületvázak is álltak. Pedig a partiövezetet szépen meg kellene csinálni, nem?

Ez is ott van.